www.koranyi.hu

Főigazgatói köszöntő Nyomtatás

Az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet az egykori Erzsébet királyné Szanatórium helyén működik, melyet 1901 novemberében nyitottak meg a budai hegyvidék gondosan kiválasztott, ideális természeti adottságú lejtőjén a Pozsonyi hegy és Budakeszi község között.

Indulásakor a szanatórium 116 gümőkóros beteget ápolt. Napjainkban 618 ágyon elsősorban tüdőbetegek ellátása folyik, de emellett más orvosi szakma működik itt, gyógyítási konzultációs lehetőséget biztosítva. Intézetünk tüdőgyógyászati szakkórház, e minőségében irányadó országos intézet, valamint járóbetegeket is ellátó poliklinika.

Küldetésünk lényege a szakmai igényesség mellett a szanatóriumi hagyomány: a gondos ápolás és a betegeinkkel való személyes szolidaritás megőrzése. A hosszan tartó és visszatérő tünetekkel járó betegségeknél a fontosnak a gondozást tartjuk, ezt szolgálja kórházi feladatainkon túlmenően valamennyi járóbeteg ellátó ambulanciánk, a tüdőgondozókkal, a szakellátással és háziorvosokkal kialakított sokrétű kapcsolatunk. Ebben a közösen végzett gondozási folyamatban a betegeknek magas szintű szolgáltatást kell kapniuk Intézetünktől kivizsgálásukban, és a hatékony gyógyításban, valamint állapotuk, betegségük ellenőrzésében.

Kiemelt figyelmet fordítunk a betegápolás szakszerű és emberhez méltó jellegére. Arra törekszünk, hogy betegeink kellő felvilágosításban részesüljenek a különböző vizsgálatokkal, beavatkozásokkal, műtétekkel kapcsolatban és betegségük természetét illetően.

Szociális és lelki gondozószolgálatunk révén a betegség, a kórházi tartózkodás és a visszailleszkedés terheit igyekszünk megkönnyíteni.A-B hall

Országos kezdeményezői és központja vagyunk az „Egészséges Kórház” mozgalomnak. Szeretnénk, ha betegeink nálunk is egészségesen élnének, kihasználnák kiváló természeti adottságainkat, és életmódjukat is kedvezően tudnánk tanácsainkkal befolyásolni.

Az Intézet - a névadó Korányi professzorok példáját követve - több nemzetközileg is elismert széleskörű tapasztalatokkal rendelkező orvost foglalkoztat, szakembereink rendszeres továbbképzéseken, külföldi tanulmányutakon fejlesztik tudásukat. Több területen kutatómunka is folyik az intézetben. A műszerezettség a feladatoknak megfelelően korszerű, minden munkafolyamatot számítógépes háttér támogat.

Országos intézeti feladatunkból eredően irányítjuk az egész országban a tüdőbetegségek elleni küzdelmet, kidolgozzuk nemcsak a gyógyítás, hanem a megelőzés, a korai felfedezés legalkalmasabb módszereit is.

Részt vállalunk az egészségügy modernizálásában, ésszerűsítésében. Ennek egyik legfontosabb eleme munkánk megfelelő minőségének biztosítása. Ezért messzemenő figyelmet fordítunk betegeink véleményére, velünk való elégedettségére. Tudjuk, hogy ebben meghatározóak az elhelyezési körülmények, ellátásuk,  amelyben a háttérben dolgozó gazdasági- műszaki ellátás munkája is benne van.   Intézetünk, 2005-ben a DEKRA ITS által tanúsított, ISO 9001:2000 és KES minőségirányítási rendszert működtet.

Mindnyájan arra törekszünk, hogy a betegek érdekeit szolgáljuk kellő megértéssel és tapintattal. Ezeket fogadja el legfontosabb feladatának.

Prof. Dr. Strausz János
Főigazgató főorvos