2012 óta működő központ azzal a céllal jött létre, hogy módszertani segítséget nyújtson az evidenciákon alapuló leszokás támogatáshoz, összefogja es irányítsa a dohányzás visszaszorítását célzó szakmai tevékenységeket, kezdeményezze a vonatkozó szakmai irányelv szerkesztését.

Ez a tevékenység a WHO által „Developing and improving national toll-free tobacco quit line services” címmel 2011-ben kiadott javaslatokkal, ajánlásokkal összhangban van és nemzetközi szinten is elismert eleme a dohányzás visszaszorításának.

Mire van szükség a leszokáshoz?

Elsősorban elszántságra és motivációra. Másodsorban szakszerű segítségre, amely rugalmasan, többféle formában érhető el:

Egyéni leszokási program esetén a páciens és a segítő szakember három hónapon keresztül meghatározott alkalmakkor találkoznak, a függőség ismeretében gyógyszermentesen, vagy valamilyen gyógyszerrel kiegészítve kezdik el es folytatják a programot.

Csoportos leszokás eseten nyolc-tíz dohányos közösen, egymást is ösztönözve igyekszik hozzáértő szakember vezetésével megszabadulni a szenvedélyétől. A rendszeres csoportfoglalkozások sokat segítenek. Erősebb függőség eseten ekkor is szükség lehet a gyógyszeres támogatásra. Ilyen segítségért forduljon a helyi Tüdőgondozó szakembereihez.

Telefonos leszokás támogatás azoknak a leszokni vágyó dohányosoknak, akik nem szeretnének gyakran megjelenni egy orvosi rendelőben, rendelkezésére áll a telefonos leszokás támogatás lehetősége. A 06-80-44-20-44 ingyenes zöld számon szakképzett pszichológusok es segítenek a leszokásban. Ez a program is legálabb hat héten át tart, amelynek keretén belül hetente kerül sor a beszélgetésekre. A hívások minden esetben térítés mentesek.

További információk a sikeres leszokáshoz: a www.leszokaspont.hu honlapon!

Hazánkban is elérhető a ”WHO” protokollja alapján jól működő, evidenciákon alapuló, ingyenesen hívható, telefonos leszokás támogató „QUITLINE”szolgáltatás. Ez nem egy online segélyvonal, hanem az érkező hívásokat üzenetrögzítő fogadja, jelentkezőket a központ munkatársai hívják vissza (proaktív hívások), és programszerűen egy meghatározott strukturált protokoll szerint, ámde személyre szabottan beszélgetnek kb.10-15 percig alkalmanként.

Az ingyenes szolgáltatás információt ad a leszokás folyamatáról, a dohányzással kapcsolatban felmerülő összes kérdésre képzett szakemberek válaszolnak. A tanácsadók felvilágosítást tudnak adni az elérhető gyógyszeres segítségről, és azokról a kipróbált technikákról, amivel mások már sikeresen leszoktak a dohányzásról. A proaktív hívások lehetőséget biztosítanak arra, hogy 6-8 alkalommal konzultáljon egymással a tanácsadó és a leszokni szándékozó. Így lehetőség nyílik rá, hogy minden a témához kapcsolódó kérdést, esetlegesen felmerülő nehézséget, problémát megbeszéljenek. Kialakítsák azt a személyre szabott tervet, ami segíti a leszokni szándékozót abban, hogy megtalálja azt az utat, ami leszokáshoz vezet.

A szolgáltatás országos lefedettséget biztosító költséghatékony, gazdaságos megoldást kínál.

A leszokás vonal elérhetőségei:

06-80-44-20-44

Itt a szakemberek tájokoztatást tudnak adni arról is, hogy az ország adott régiójában, hol indul egyéni vagy csoportos leszokás támogató csoport a tüdőgondozókban.

 E - Kapcsolatfelvételi adatlap

Az elektronikus cigeretták és a dohányzást imitáló elektronikus eszközök használatával járó kockázatok

Nyilatkozat az elektromos cigaretták forgalmazásának és használatának a szabályozásával kapcsolatban